BEMUTATKOZÁS
A BKV
jogelődjénél 1935-ben alapították meg lelkes természetbarátok a ma
is működő szakosztály elődjét. I 20 fős taglétszámmal. A II.
világháború után 1949-ben sikerült föltámasztani a
természetjáró szakosztály működését, mégpedig a korszaknak megfelelő
szellemben, a Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének égisze alatt.
1956-ban a forradalom leverése után kulcskérdéssé vált a vezetés
számára, hogy a közlekedésben dolgozókat egy központi szervezetbe
tömörítse, így jött létre a Közlekedési Természetjáró Liga 1957-ben,
majd egy évvel később a természetjáró egyesület.
Boldogan és
büszkén gondolnak a mai BKV-sok is az 1968-as esztendőre, amikor
Dubicz József áldozatos munkájának köszönhetően a
természetbarátok egy saját kulcsos házzal gazdagodtak a Börzsönyben,
Kisirtáspusztán, a közeli forrás pedig az Előre nevet kapta.
Dubicz halála óta ( I 972) a turisták minden évben
megemlékeznek a legendás túravezetőről, és emléktúrát szerveznek a
Börzsönyben.
Az 1968-ban
végbement újabb átszervezés után csaknem felére csökkent a
természetjárók létszáma, miután az Országos Testnevelés és
Sporthivatal (OTSH) megvonta a turisták számára azelőtt
megadott kedvezményeket (a turista ellátó vállalatok megszüntetése,
az utazási menetdíjkedvezmény eltörlése).
Fiatalos
lendületet és új tagokat hozott a szakosztálynak a tájfutók
bekapcsolódása a főváros-közeli természetjárásba, hiszen a
sportszemlélet párosult bennük a természet föltétlen szeretetével.
1983 óta egyre több teljesítménytúrán vesznek részt a BKV-s
természetbarátok, akik közül jópáran a legnagyobb presztízzsel
rendelkező országos kéktúra útvonalát is bejárták az Írott-kőtől
Hollóházáig. Szintén a turisták kényelmét segíti Magyarország
legmagasabb hegységében, a Mártában felújított galyatetői üdülő,
amely jó minőségű és nagy mennyiségű elfogadható áron igénybe vehető
férőhellyel fogadja a szakosztály magashegyi túrázás kedvelőit.
|

Skarupa Piroska
|
Elismerések
jelzik a szakosztály túravezetőinek rátermettségét és
elhivatottságát. A Szakosztály alapjait - azóta már az élők sorából
távozott Dr. Sajóhelyi András rakta le -, majd többszöri
vezetőváltás után Schneider István aranyjelvényes túravezető vette
át a szakosztály. 2002, szeptembere óta Skarupa Piroska és
Varga Judit (gazdasági ügyek) bronzjelvényes túravezetők irányítják
a több csoportból álló szakosztályt.
|