Bemutatkozás - Galéria
Szakágak: Kajak-Kenu - Sárkányhajó - Masters
 

    Kajak-Kenu


2012.02.17.
EDZŐTÁBORBAN A KERETTAGOK
A Londoni olimpiai kerettag versenyzőink Tóth Márton és Vasbányai Henrik meleg vízi edzőtáborba utaztak.  Reméljük Malajziában jó időben és  sok evezéssel készülhetnek az idei versenyekre.
 


2012.02.17.
FÖLDHARC VERSENY

A Multi kajak szakosztály ad otthont a Kelemen ju-jitsu ryu egyik iskolájának. A BKV utánpótlás korú kajakosai az ő meghívásukra vettek rész egy földharc versenyen.

Ez a lehetőség ragyogó alkalom volt arra, hogy a téli felkészülés monotóniáját megtörjük egy vidám, jó hangulatú estével.

A résztvevők megismerkedhettek a harcművészet világával és szikrázó, kemény küzdelmeket vívhattak.
Négy korcsoportban érem és egyéb díjazásban részesülhettek.


 


2011.09.12.
KÖVESKÁLI FUTÓVERSENY

Október közepén gyönyörű időben kajakos csapatunk futótáborozott a Káli-medencében. 

 


2011.09.12.
EGY EB ARANY TÖRTÉNETE
Nem ebben a számban szerettünk volna rajthoz állni az Európa-bajnokságon, ám ha már így alakult, ki akartuk belőle hozni a maximumot.”- mondta Tóth Márton, aki a júniusi, belgrádi kontinensbajnokságon Mike Róberttel, Sáfrán Mihállyal és Sáfrán Mátyással C4-1000 méteren aranyérmes lett, többek között a világbajnok fehéroroszokat legyőzve.

„Robival mi is, csakúgy, mint Misi és Matyi, párosban akartunk harcba szállni az érmekért, ám nem jött össze, így egy héttel az elvesztett válogató után már egy hajóban találtuk magunkat. Szerdán eveztünk először együtt, majd csütörtökön már az Eb helyszínén próbáltuk meg eltalálni az optimális beállítást. Pénteken még hangolódtunk egymás stílusára, ritmusára, majd szombaton következett a verseny.

A fehéroroszok mellett voltunk, úgy gondoltuk, ha őket tartjuk, akkor bármi lehet. Ezzel nem is volt gond, az első 500-on szépen utaztunk, majd onnan kezdődött az igazi verseny. Az addig éllovas oroszokat körülbelül 150 méterrel a vége előtt értük utol, de a fehéroroszok nem akarták elveszteni veretlenségüket, az utolsó méterekig küzdöttek, de csak második helyen tudtak finiselni.

Nyertünk!

Furcsa érzés volt együtt örülni Misiékkel, hiszen az elmúlt években vagy ők örültek, vagy mi, és általában egymás kárára. De ahogy mondani szokták, ezért szép a sport. És valóban.”

 


2011.06.29.
Nyílt nap Szentendrén
Június 18-án szombaton részt vettünk egy jó hangulatú sportrendezvényen. A bemutató edzés keretében lehetőségünk nyílt kipróbálni a ju jitsu nevű harcművészetet és a sárkányhajózás örömeibe is belekóstolhattunk a szülőkkel együtt. A kisebbek sorversenyen mérhették össze ügyességüket. Reméljük mindenki jól érezte magát és még sok ilyen napot tölthetünk együtt.

 

 


2011.04.29.
Május utolsó hétvégéjén tartották a maratoni OB-t Győrben
Szakosztályunk közel száz nevezést adott le. Versenyzőink öt bajnokságot nyertek, és háromszor állhattak a dobogó második fokára. Ezenkívül sok értékes pontot gyűjtöttek.

Bajnokaink:
                  Gecső Tamás K-1 10km
                  Válenti Kata - Berey Orsolya   K-2 10km
                  Szöllősi Dóra - Csontos Imola  K-2 10km
                  Tanka Emese - Szabó Mercédesz K-2 5km
                  Korompay Örs - Árvai Bendegúz   Mk-25km

Örvendetes, hogy Gecső Tamás K-1-ben nagy fölénnyel magabiztos versenyzéssel utasította maga mögé ellenfeleit.

Június 5-6.-án Szolnokon kerül megrendezésre az Országos Diákolimpia, reméljük versenyzőink ott is hasonló sikereket érnek el.
 


2011.04.29.
ALAPOZÓ TÁBOR - DÖMSÖD
Idén is Dömsödön tartjuk a vízi alapozó táborunkat, ahol az első héten a kajakos csoporttal kezdtünk. Őket váltották fiatal kenus versenyzőink. A kajakosoknak kijutott az időjárás viszontagságaiból, míg a második héten jó időben készülhettek a kenusok.

 


2011.03.29.
TAVASZVÁRÓ "TÓFUTÁS"
Ebben az évben is rajthoz álltak kis kajakosaink az Omszk-tó körüli futóversenyen, és nagy örömünkre mind az alsósok, mind a felsősök versenyét megnyerték.

A lányok kétkörös távján Szöllősi Dóri állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

A többi induló is szépen szerepelt, mindenki nagyon örült a pólóknak és az ajándékoknak.



 


2011.03.23.
2011-ES ÉVI SZEZONKEZDET
A jó idő beköszöntével elkezdtük a vízi alapozást.

Fontos és határidős tennivaló a sportorvosi vizsgálatokon való részvétel, az időpontokat az edzőktől kapod meg.

Idén is rendezünk tavasz vízi alapozó tábort.
Helyszín:
Dömsöd
Időpontok: április 11-17 Kluka-Bauer csop.   20 fő
                április 17-23 Varga-Somodi csop  20 fő
                május  2-8   Kluka Rita csop.       20 fő

Jelentkezés és bővebb információ az edzőknél.

 


2010.08.26.
Világbajnoki bronzérem

A poznani kajak-kenu világbajnokságon Tóth Márton Mike Róberttel az oldalán C2-1000 méteren bronzérmet szerzett. Ez volt a férfi csapat harmadik, s ezzel utolsó érme is. Az egyetlen páros kenus olimpiai számban a fiúk csak 0,7 másodperccel maradtak le a győztes román duótól, a másodikként célba érő egység az ötkarikás címvédő fehérorosz testvérpár lett. Jövőre Szeged rendezi a világbajnokságot, ahol a bronznál fényesebb éremben bízik Varga Zsolt tanítványa.

Gratulálunk a sikerhez!

 


2010.08.24.
2010 EREDMÉNYEI

Világbajnokság Poznan
C2 1000 m Tóth Márton III. hely
Régóta érett számára ez az eredmény. Aki figyelemmel kísérte a versenyt, vagy a közvetítést az láthatta, hogy mekkora küzdelemben szorultak a dobogó harmadik fokára. Sok szeretettel gratulálunk, mindenkinek nagy örömet szereztél Marci.

Felnőtt Európa-bajnokság
C2 1000 m Tóth Márton IV. hely

U23 és Ifjúsági Európa-bajnokság
Három versenyző képviselte az egyesületet. Vasbányai Henrik a junioroknál C4-ben II. helyezést ért el. Az ifiknél C4-ben Tóth András és Braun Benedek IV.-ek lettek.

Felnőtt bajnokság
Tóth Márton révén három I. helyezéssel gazdagodtunk. Czigány Viktor, Selmeczi Gábor párosban értékes pontokat szereztek.

Ifjúsági és U23 bajnokság Szolnok
Három első helyet szereztünk, öt másodikat és öt harmadikat. Örvendetes volt Vasbányai Henrik C1 1000 m-es győzelme. Sok serdülő korú versenyzőnk volt az indulók között, ahol szép eredményeket értek el.

Gyermek-Kölyök-Serdülő OB Velence
Hat számban győztek BKV-s versenyzők, hét számban értünk el második helyezést és hat számban bronzérmet szereztek sportolóink. Külön öröm számunkra, hogy ezekben a korosztályokban sokszor állhattunk dobogón és kerültünk döntőbe. Tehát az elkövetkezendő évekre is mind a három szakágban vannak új reménységeink. Külön kiemelném Gecső Tamást, aki fiú K1-ben az év összes versenyén győzni tudott.

 

A versenyzőknek és az edzőknek köszönöm a sikeres munkát, valamint a telepen dolgozó munkatársaknak egész éves segítségüket. 

Kluka József
szakosztály vezető

 


2010.07.27.
Tóth Márton, a BKV Előre SC versenyzője Mike Róberttel sikeresen vette a hazai válogatóversenyeket, C2-1000 méteren mindkét diadalon győzedelmeskedtek. A kenusoknak 3 számban rendeznek versenyeket az olimpián (C1-1000m, C2-1000m, C1-200m), így kiváltképp értékesek ezek a diadalok.

Varga Zsolt versenyzője az Európa-bajnokságon (C2-1000m) negyedik helyezést ért el, s most készül az augusztusi, Poznanban rendezendő világbajnokságra.

Gratulálunk és sok sikert kívánunk!
 


2010.06.07.
Maratoni Országos Bajnokság

Az idei év Maratoni Bajnokságára rányomta bélyegét a rossz időjárás. Sokat áztunk-fáztunk, de megküzdöttünk az ellenfelekkel és az elemekkel. Új helyszínen, Fadd Domboriban rendezték a versenyt, a körülmények jók voltak csak az időjárás okozott kellemetlenségeket. A szakosztály versenyzői harcoltak a pontokért, közülük az alábbiak értek el dobogós helyezést:

Gecső Tamás: K1 kölyök fiú 10 km  1. hely
Mátyás M-Braun B:
K2 serdülő leány 15 km  1. hely
Mátyás Mercédesz:
K1 serdülő leány 15 km  2. hely
Válenti Kata:
K1 kölyök leány 10 km   2. hely
Braun B-Tóth A:
C2 ifi fiú 21 km  2. hely
Braun P-Tanka E:
MK2 gyermek leány 5 km  3. hely

Külön gratulálunk a Braun családnak és köszönjük a többi pontszerző versenyzőnknek a tisztes helytállást!
 


2010.06.07.
Római parti Majális és Gyereknap

A harmadik kerületi önkormányzat, valamint a területén működő sportegyesületek és kulturális intézmények kétnapos rendezvényre invitálták a gyermekeket és szüleiket. Különböző sportrendezvényekkel, vidámparkkal és koncertekkel tették színessé a hétvégét. A BKV Előre SC. kajak- kenu szakosztálya a kicsik részére tömegsport jelleggel kajak versenyt rendezett. A felnőtteknek sárkányhajó bemutatót tartottunk. Vidám hangulatban és jó időjárási körülmények között telt el ez a két nap.  Ez a rendezvény rávilágított a tömeg- és szabadidősport iránti növekvő igényekre.

Kluka József
szakosztályvezető

 


2010.03.31.
Tavaszi vízi alapozó táborok 

Szakosztályunk ebben az évben is Dömsödön edzőtáborozik, ahol évek óta jó körülmények között tudunk készülni. 

Bauer Gyula csoportja:         április    10-18.-ig 
Kluka József csoportja:         április    18-26.-ig 
Kluka Rita    csoportja:         április     26- május 2.-ig. 

A kenusok még nem igényeltek időpontot.
 


2010.03.31.
Tisztelt kajakosok, kenusok!

Elkezdődött a 2010-es vízi felkészülés. Hamarosan kezdődnek a versenyek, és meg kell kérni a versenyengedélyeket. A sportorvosi vizsgálat időpontját megtudhatod az edződtől.

A vizsgálatra az alábbiakat vidd magaddal:
- „versenyengedély iránti kérelem” kitöltve!
-TAJ-kártya
-diákigazolvány